mezesterdkalacs

Az indiánok közelébe is elért a vasúti közlekedés, ők felültek rá, s leszállás után még néhány óráig ücsörögtek a síneken. Megkérdezték tőlük az arra járó emberek: mit csinálnak még itt, hiszen megérkeztek? Megvárjuk, hogy utolérjen a lelkünk. - válaszolták.

Tropicana (61-es villamos, leszállsz a Késmárki megállónál és ott a sarkon)

Magyarország típuskocsmája. Kelet-európai riliti néhány négyzetméteren. A pult fölött a régi kiírás: Padlóra köpködni tilos. A törzsközönség olyan húsz-harminc között van, átlagéletkor nincs: húsztól nyolcvanig megtalálható itt a sokat ivó művész, a nagyszájú kiöregedett pillangó s kevésbé hangos barátja, a magyar felsőoktatás egy-két iskola helyett kocsmát választó diákja, illetve Feri bácsi és baráti köre. Feri bácsi lelkében, ahogy a költő mondja, olykor elidőz a tigris és a szelíd őz, nála nem lehet eldönteni, hogy egy, a mai fiatalságból már kiábrándult, konzervatív, zárkózott öregúr, vagy a korral még hetven fölött is változni képes, liberális szellemű, szabad szájú vénmotoros. Ilyenek mond például, hogy „hát nézd meg, nézd meg, hogy milyenek ezek a mai fruskák, akik az utcákon járkálnak, hát, hogy viselkednek ezek, hogyan öltözködnek, hát én nem tudom, hogy mit csinálnék, ha az apjuk lennék, némeg, némeg őket, tudod mit kéne velük tenni? –Nem. - Jóómegbaszni.” Erre varrjak én, az ő szóhasználatával élve: „Vazelinfejű”, gombot. Az ember azonban itt még keményebb dolgokat is elkaphat, ha a törzsközönség nagyobb italmennyiséget vesz magához, már akár délután ötkor is. Csapolt sör nincs, de az üveges kétszázhúsz forint. Esténként igyekezni kell, mert tízkor kőkeményen bezár, iszod a söröd melletted már fent a szék jobb oldalt, aztán bal oldalt is s végül előtted. Én azonban szeretem e kis társadalmi keresztmetszetet. (Képünk csak illusztráció.)

 

Tekesöröző (Blaha, lemész a Mekinél, két perc kavargás a kisutcákban és ott vagy)

Hasonló a helyzet, mint a Tropinál csak itt este hat után az egyetemisták veszik át a vezető szerepet. Néha van százötvenér’ házi sör, zsíros kenyér és csocsó alap s nyaraként három asztalos terasz műanyagszékekkel, műanyagasztalokkal. Nem szeretem, mert nagy a füst és olykor belejönnek a haj- és hungary metálos srácok, lányok a zenegép gyilkolásába s én, bár nagy szerelmese vagyok a magyar kultúrának, történelemnek, de egy csütörtök este alkalmával, készülve egy házibuliba, nem akarom elsírni magam Kun Béla tevékenysége miatt, nem akarom üvölteni, hogy vesszenek a kommunisták, hidegen hagy a 48-at monoton hangon, három akkordra ráéneklő szittya rock. Egyszer egy külföldi kis csapat kért meg, amikor a hidegben álltunk a Blahán, hogy vezessem őket valami igazi magyar kocsmába, persze a romkocsmákat már látták, igazi, igazi, gondolkoztam, eszembe jutott, hogy ha már lúd, legyen kövér, a Teke is oridzsinál, menjünk hát oda. Kinyitottuk az ajtót s belülről olyan füst áradt ki, mint az Omega színpadáról még fénykorában. Köhm, köhm, másik hely? Ja, tízkor mindenkinek söprés.

 

Cheerio (Két Mamut között a Jam pub mellett egy percre)

Füst, jajdemégmennyire. Sör drága, a kakaó viszont megéri a száznyolcvanat. Kiszolgálás korrekt, van két csocsó, egy emelet, keverednek a romák (akik olykor kedvesek, olykor nem) és azok, akik egy csocsó játék alatt ötször mondják ki azt a szót, hogy zsidó, plusz déltől este nyolcig az imósok. A hely legnagyobb erénye, ha állsz Moszkván hajnali négykor, szádról csöpög a felhígított gulyáskrém, ami a kulttéri büfében kapható gyrossról került oda (jaj, ott ne egyetek semmit) s azon gondolkodnál, mert ugye van még pénzed, hogy benéznél valahova, akkor a Cheerio tárt ajtókkal vár. Ámerikásan: nonstop. Délutáni csocsózásra ideális. Zenegépben: Ladánybene, Manu Chao, Kispál, Gogol Bordello, Kusturica és a többi. Mondjuk, én rühellem a zenegépeket úgy általában.

 

Kecskeméti borozó (Széna tér, Mamut mellet sarkon, ahol kéregetni szoktak a hajléktalanok, szóval nem a helyen, hanem felette, mert ehhez le kell menni két lépcsőn, bizony ám)

Van egy ismerősöm, aki igen sok mondatába beleszövi azt a szót, hogy "kultúr". Pölö: „Ez egy kultúrzene. Kultúrember. Menjünk abba a kocsmába, az kultúrhely.” Pontosan nem tudom, hogy az a szó, ily ezernyi kontextusban mit is jelent, mondjuk, hogy élőzene? Az énekes nem fojtja meg gitárhúrral az elsősorban kalimpáló lányokat? A kocsmában művészek vannak és művészetről társalognak, értelmesek és még titokban sem maszturbálnak vagy nem szarnak az asztal közepére? Vagy, hogy éppen odaszarnak és csodálkoznak, ha nem érted? Nem tudom, de én most a Kecskeméti borozóra ezt a szót használom: kultúrhely. Az ám. Hogy miért is? Petőfi (s talán Krúdy) idézetek vannak a falon. Hehe. Olcsó a bor, olcsó a szóda, ezáltal olcsó a fröccs minden verziója. Átlagos vendégszám: nullától dugig. Átlag életkor: nappal ötven-hatvan-hetven, este fiatalok. Faszékek, faasztalokba karcolva szeretlek Mari, imádlak Pisti. Korrekt, korrekt.

 

West-Balkán (ott ahol volt a régi, mármint a nagy, csak nem fordulsz be, hanem mész egyenesen és akkor olyan két háztömbnyire balra)

Erről az új helyről annyi információm van, hogy úgy néz ki, mint a Pál utcai fiúkban azok az erődítmények, ahol Boka és haverjai harcoltak, meg, hogy van benne egy homokozó is. Éjfél után érkeztünk, erősen kábultan, a sör ára nem lepett meg, de szíven ütött: öccász. Ez is a romkocsmák sorába tartozik, csak kár, hogy nem igazi, hanem olyan épített, műrom. Az előző West-Balkánokhoz viszont sok emlék fűz. A nagy előtt motoroztam életemben először, részegen, mögöttem ültek, de csodák csodájára nem estünk. A motor tulaja szerint van érzékem hozzá. Az autóhoz nincs. Egyetlen egyszer, tizenkét évesen az akkori igazgatóm akart megtanítani, részegen, pecázás közben egy gáton vezetni. Menni fog az ne félj, ment egy darabig úgy öt métert, de nem tudtam egyenes tartani és a víz előtti nádsor fogott meg. Sokáig vártunk az arra járó következő Zsigulira, hogy kihúzhasson. Haj, az a West Balkános Che Sudaka koncert, minek a végén az énekes már kisgatyában tombolt a közönség felett. Vagy a táncolós, sokemberes Gulasch Exotica partik, Amorfék, haj, de hol van már a tavalyi hó. Remélem ez új is méltó lesz régi szép nevéhez.

 

Miszter söröző (Dohány utca, Zsinagógával szemben kicsit balra)

Százötven körül van egy Miszter sör, kell ennél több?

 

Gödör klub (Erzsébet tér, nem lehet eltéveszteni)

Nyaranta a legideálisabb, mivel ingyenes a koncertek, felette a füvön egy kis borozás és indulhat az este. A legjobb benne, hogy sok a fesztivál (siketek fesztiválja, mozgókép, verses, romás, föld napja, anyák napi, ámerikás, kelet-európai, afrikai, mindenes). Télen nehéz, mert meleg, meg füstös, a belépő ezer alatt nincs, de lehet még így is megéri, ha sok a fellépő (mint most pénteken: Zagar, Anima, Irie Maffia, Vad Fruttik, PASO, Dj Titusz, Jutasi). Embertömeg hetven százaléka bölcsészkinézetű, tarisznyás gondolkodó, de ezzel nincs is semmi baj. A kidobókat nem szeretem, mert valahogy feszélyez, ha hat két ajtós kopasz szekrény vár a bejáratnál, itt vannak, de mondjuk ketten, akik bágyadtan tekintenek maguk elé és, ha kilóg a karton sör a hátizsákból, akkor szólnak, hogy ezt ne vidd be, de nem járkálnak koncert meg buli közben az embersorok között. A kiszolgálás kurva lassú.

 

Zöld Pardon (phbhnél, ahol egy darab zöld nincs, csak egy kis kutyaszaros park)

Na, ne röhögtess ki

Ezzel a címmel igencsak merész dolog könyvet kiadni, főleg ha az történetesen a "Trainspotting" című Irvine Welsh regény folytatása. Obszcén cím, rózsaszín borító, kerekajkú guminő a cím alatt és a szín fölött, na ezt olvasd el haver, nézzük mennyire vagy kortárs. A pofádba röhög, nézi a reakciódat, mert ez vagy te, meg a szemérembe burkolózott világod, és ha már tényleg olyan mázlista vagy, hogy téged nem erőszakolnak meg egy kocsmában, miközben szét vagy csúszva a koksztól meg a piától, ha nem vonszolnak ki a hajadnál fogva és vernek véresre, miután koton nélkül belédélveztek, akkor legalább érezd egy kicsit kényelmetlenül magad, amikor a villamoson olvasod, tartson téged is betegesnek az a frigid lelkivilágú terhes kismama, aki feletted kapaszkodik, és számon kéri, hogy add át a helyed, te pedig kiröhögöd, mert a könyv meg téged röhög ki, és ezért neked is tovább kell adnod. 

Azoknak nem mond annyit ez a könyv, akik nem látták vagy olvasták a Trainspottingot, akik nem élték át Renton és a Beteg srác hernyós éveit, a kisstílű kegyetlenségeket, és a nagystílű tragédiákat. Itt a kegyetlenségek nagystílűek, és a tragédiák már inkább csak színezik a hangulatot, kegyetlensok szex, kegyetlensok negatív érzelem, ami kihat rád, és élvezni kezded lassan az egészet. 

Miután elolvastam ezt a könyvet, úgy éreztem, hogy minden letisztul. Engem mostmár nem verhet át senki, mert tudom, hogy minden irónia. Minden. Ez az angol életérzés Oscar Wilde óta és előtt. És Magyarország lehetne ennek akár egy tökéletes méhen kívüli terhessége is, csak ezt titkolja az anyakirálynő, és az orvosok is.

Így zárszóként szeretném leírni a könyvből a kedvenc idézetemet a csajozásról, mert annyira idegesítően racionális és sztereotíp, hogy nem tudok vele mit kezdeni:

"... A húszas éveiben elég, ha jól néz ki az ember, a harmincasokban a személyiség a lényeg, de negyven után már pénzre vagy hírnévre van szükség. Kurvára egyszerű matematika..."

 

Csendélet. Laptop mellett pohár, benne víz. Félig üres, félig teli? Na vajon melyik, egyszerű, s a válasz megunhatatlan: nézőpont kérdése, mint minden ami ebben a tavasszal, nyárral meg ősszel tarkított, meg nem álló világban van: érzések, képek, eszmék, szavak, mondatok – Janus arcú mind, cérnaszálak színes gombolyagban, na persze tények vannak, de azok valahol mélyen elbújnak a szövet alatt, keresni őket felesleges. Szeretném hinni, hogy félig teli, azonban vannak napok, melyekben képtelen vagyok. Két lépés előre: fal, két lépés hátra: fal, felfal e légüres mikrokozmosz, holott látom, hogy nincs ott semmi, én vagyok a beton, én vagyok a tégla, magamat zárom körbe, magamat zárom e kórba és vágyakozok persze, hogy ne én legyek a rab, és natürlich, hogy egyben ne én legyek a rabtartó, mert ha kettő  között választani kell, akkor inkább ez első, na de a másik (s főleg így egyben), ez már nehezebb falat. Egy mesebeli diktatúra, romantikus fekete-fehér jellemek, ahol tudni lehet, hogy van gonosz, van jó, a gonosz az csúnya és nagydarab, a jónak patyolat fehér ruhája az éjben csillog, szőke és gyönyörű, na de ez egy sosem volt és sosem lesz világ. Vannak azonban útjelzők, melyek azt mutatják, hogy bármi is történjék az a pohár félig teli, s ha jobban megnézed nemhogy félig, hanem telve van, egyrészt H2Oval, másrészt veled, aki szemléli, előrenyújtott ujjaddal felhúzod a vízszintet, mint egy Jedi lovag, mert nem a matéria uralja a valóságot, nem a test uralja a szellemet, hanem fordítva. Pokolbéli víg napjaim, igen, ez egy útjelző: megállj-t, forgalomkorlátozást, elkerülő utat jelezve, Faludy, mint Vergilius, az idegenvezető, megmutatja miként lehet embernek maradni az embertelenségben, hogyan lehet, még akkor is, ha forrong a század egyetemes emberi értékek mellett kiállni, mennyit ér ez a bizonyos nézőpont, mely megkönnyítő a kivágott fát, melyet éhezők cipelnek, mert az nem is egy átlagos fa, hanem Sztálin koporsója, a nézőpont, mely varázspálcaként teremti kihallgatások véres csendjébe a humort, amikor az ÁVH-s tiszt olyan dolgokat akar hallani, melyek nemhogy nem történtek meg, hanem nevetségesek is, így találkozott a vádlott egykét pohár nehéz cocacola után egy drugstoreban Poe-val és Whitmannel, s furdalták ki a burzsoá, elnyomó USA-ban, hogy megdöntik a fenséges kommunista rendet. Nem, nem a matéria uralja a valóságot és nem a test a szellemet, mert akkor nem lehetne túlélni a poklot csak verseket fabrikálva és memorizálva, nem helyettesíthetnék perzsa írók történetei a napi falat kenyeret és szalonnát. Faludy György élete és munkássága mutatja az utat, adja a nézőpontot. Holnap lenne 98 éves.

A pohár pedig nem félig üres, hanem már csordultig teli.

 

www.kommuna.org

Lehet itt jó pólókat meg egyéb ruházatot is kapni, de most nem ezért reklámozom. Egon és Döncit - ingyér, legálisan le lehet tölteni. Tudjátok: 3d-s animáció, magyar, egész estés, minimális költségvetés, hatalmas ötlet.

Mára van még két másik szösszenet is, jó szórakozást hozzá!

Első hír a messzi Oroszországból kérem: Ugye tudjuk, hogy Sztálin bácsi igen rossz ember volt. Hitler bácsinál semmiben sem volt különb, azonban most egy kis könyvecske felnyitja a fiatalok szemét Urálon innen s túl. Oroszország története 1900-1945 címmel jelent meg egy oktatási kézikönyv (egy hosszabb sorozat tagjaként, mely az orosz fiatalok hazaszeretetét és nemzetérzését kívánja erősíteni). Nos, ebben az áll, hogy Sztálin bácsi, azért végeztetett ki milliókat, hogy ezzel is elősegítse a nagy Szovjetunió modernizálását. Mindent a jövőért kérem. Gulág, ukrajnai genocídium, nagy fekete kocsik, éheztetés hát értetek volt má’, értitek? Érdekes lenne, ha mindez Németországban történne, s a német iskolákba kerülne egy olyan tankönyv, amiben Hitler munkásságát pozitívan tüntetnék fel, mondjuk, hogy nem volt munkanélküliség, fejlődött a gazdaság meg az ipar, az néhány millió ember, naja, mindennek van ára. Másnapra életfogytiglanra ítélnék a könyv kiadóját, meg a könyv íróját. Sztálin bácsival ezt meg lehet tenni, meg lehet sarlókalapácsos meg Lenines pólót kapni, cccps bögrét és miegyebet, az pár tíz-száz millió ember, aki kommunista államok alatt pusztult el meg magasról le van szarva. Amúgy: www.mult-kor.hu . Ajánlat: m1 vagy m2 megy az Orosz keresztapák című sorozat, meg a 90-es évek nagy orosz maffiózóit-politikusait mutatja be. Nem tudom miért, de van egy olyan érzése az embernek, hogy az orosz népnek annyira kell a diktatúra, mint egy falat kenyér.

E. Indiából érkezett haza. Északról délre, keletről nyugatra stoppolt, vonatozott,  gyalogolt. Félévig egy eldugott kis faluban tanított gyerekeket táncolni, illetve heti egyszer tartott egy angol órát s mindezért az olasz állam körülbelül annyi pénzt adott neki, mintha Olaszországban tenné ugyanezt, míg azonban négy-öt-hat euró egy sör a csizmán, addig Gandhiéknál egy hétig el van az ember hat euróból. Most itt ül velem szemben, táskája a sarokban, arcán látszik, hogy legalább két napja nem aludt, tenyeréből egy kis tányérocskát formál, amiben a másik kezével morzsolja össze a dohányszemcséket s a már korábban, egy újnyi vastag barna kockából leégetett hasis darabokat. Az erőről beszél, nehezen értem, egyrészt mivel angol tudásom hagy némi kívánni valót maga után, durván kifejezve: kurva sokat, másrészt az ő angol tudása is: fura elegyet alkot az olasz, illetve indiai angol kiejtés. Roberto Benigni törökülésben rizst eszik. „Szarj rá, mérges vagy? Akkor te vagy fogoly, te vagy egyedül az, akinek árt a dühöd. Negatív energia sugárzik ki belőled, jó ez neked? Jó ez neked?”- mondja. „Figyelj, ha nincs probléma, akkor az emberek bajban vannak. Ha nincs probléma, akkor csinálnak maguknak, hogy legyen miről beszélgetni, legyen miből még nagyobb problémát csinálni, aztán, a végén megoldani, hogy teret adjanak egy másik, kreált problémának.”- mondom én. Így beszélgetünk. Egyszer láttam eddig E.-t, másfél, két évvel ezelőtt, akkor az angolom még teljesen nulla volt, így csak ektivitizni tudtunk, most, két év után, igaz, tele hibákkal, de az emberekben rejlő lehetőségekről beszélgetünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy milyen sokat fejlődött a nyelvtudásunk, hanem azt, hogy nem volt kínos hallgatás, nem volt tapogatózás, bárgyú mosoly, ujjtördeléssel megkérdezett hogy vagy. Éppen a lábamat áztattam, amikor benyitott az ajtón, letette a táskáját a sarokba, leült, sóhajtott, beszélgetni kezdtünk a lábamról, aztán Indiáról, aztán az emberről. „Milyen volt Spanyolország?” -kérdezi. Milyen volt? Kérdezem magamban. Mi lehet mondani? Jónak persze jó volt, de ez kevés, mert nem fedi a valóságot. Mi Spanyolország, mi volt ez az öt hét, stoppolással együtt hat? Nem mondatok, inkább csak képek, inkább csak pillanatképek, érzések, hangok, illatok: izzadságcsepp lassú zuhanása, egy mappa, egy Van Gogh reprodukció, a tenger, lábujjra tapadt homokszemek, a napsütés, napsütés meleg barna szemekből, mosoly egy hentes lánytól, mosoly egy fodrásznőtől, mosoly az utcán - a lány, kit csak egyszer látsz, éjszaka – mégúsztálánócsé, rémült tekintet egy beesett marokkói arcról s az ajkaival gyorsan megformált: cocaine, hasis, cocaine, hasis, olivabogyó-bagett-olajos hal, kurvaéhes vagyok- jut eszembe a tűző napon, boltok, bankok, piacok, ott állok mindnek a bejáratánál, egy euró, két euró, öt euró (tizet nem sűrűn láttam), stoppolás, séta, szétdohányzott hang kiabálja: vale!, St. Miguel, Murcia: benzinkút kilátástalansága, egy német stoppos szakadt pólója – ráírva: Lüger, lengyel pár szavai: jaj, egy napja vagytok itt? Jól vagytok? Nem kell pénz vagy étel vagy bármi?...az utolsó kocsi, véreres szem az olasz sofőrnél, aki már két napja nem aludt: Mont Blanc alatti alagút, sapka, sál, tangapapucs. Aosta: finish.

Milyen volt? … Jó – felelem. E. mosolyog. Tudja, hogy hazudtam.

Hola, a kep meg mindig nem megy stop Egy angol faszi viszont vett hatot stop Egy masik no pedig majd osszeverekedett egy szines parizsos kepert stop Nem tudta,hogy van meg belole vagy husz a kocsiban stop Azt hitte o is, muveszek vagyunk stop A penz meg csak fogy stop Igy arra dontottunk ketten stop Hogy akkor inkabb olaszorszag stop Aztan nemetorszag stop

 

Mint mar emlitettem a nyaramat panyolorszagban toltom (emiatt a blog is csak egyes fokozaton kattog), keparulas satras ciganyelettel egybe kotve. Namarmost satras ciganyelet az van, vandorlas, gepagepkocsi, a palya a azutopalya, nomeg a playa... keparulasbol csak a kep van meg, az arulas...nos az nem megy, kinalat:me llamo Ferenc. Soy estudiente. Puedo enseñarte mis pinturas? Ferencnek hivnak. Egyetemista vagyok. Megmutathaton neked a kepeimet? Esetleg beleszovom de Universidad de Bellas Artes de Budapest mosolygok hozza, mutatom a carpettat benne a 13 keppel, muy vivo, muy colorido, classico, moderno,de olyan rondak, mint a gipsz oroszlanok egy lilara festett haz feher keritesenek a tetejen. A spanyolok viszont szeretik. Hupikek, kakafosbarna es lila tenger azigen, az a kecsulo s bologatnak csakhat, mondjak, krizis van, nincs penz (nincs csoki, hehe..de szerencsere abbol akad mindig eppen eleg),krizis van,mondjuk tele van minden bar estenkent, minden bolt nappal, annyi a turista, mint a fene s egy atlag spanyol egy szombat esti buli alatt annyi drogot nyom magaba, ami HST-t is meglepne, de a krizis az krizis, kepre eddig 16 eve mindig koltottek, mert a budi mind a negy falan van mar legalabb harom undorito bodegon con flores, de most, hogy a gazdasag mely ponton van kutyanak nem hianyzik meg egy CeLong altal dedikalt kokuszszorrel festett absztarkt kek szarvas, s ezaltal engem, pobre keparust is csak a krizisbe sodornak, s nem ertik meg, hogy mar hanyok a dobozos szardiniatol meg a 3ºcentes olivabogyotol, ehes vagyok, im from hungary, im hungry vagy, hogy is mondjak ezt azon a nyelven, amit itt senki nem beszel, de lassan atalakulok viragga (con relieve) megprobalok fotoszintetizalni, mert napfenyben nincs krizis azt nagy kedvvel adja itt az Isten, lebontom magamban s majd egyre csak novok, novok, mignem en magam leszek egy erdo, egy szep andaluz erdo, elottem haz, mellette oliva ultetveny, dimbes dombos taj, sierra, aztan jon majd valaki, aki szepnek talal, lefest con oleo, berak egy karpettaba, melyet a honala csap, belep egy boltba s azt mondja: Puedo enseñarte mis pinturas?

Gondolatokkal küzdve reggel: aludni, nem aludni? Gondolatok, visszapörgetés, record. Nem aludni: elillan az élet.
"Juj, mit csinálsz, bejönnek" írhatnám a tegnap estéről, de nem írom, mert ebbe talán több van, csak kevesebb lett, vagyis nulla, minusztartomány lenne az ideális és akkor nincs gond, de van s nagy probléma az, ha az ember valamit szeretne, de nem lehet tőle teljesen függetlenül vagy mégsem?, s eszébe jut, hogy hamarabb kellett volna, mivel már nincs több lehetőség. Pató Pál úr a falnak dőlve pipázik az eresz alatt, miközben halkan kopognak feje fölött az esőcseppek.
A hétfőre The Doors: Love Street, keddre mondjuk Colorstar: Petite adele, szerdára egy De-Phazz, csütörtökre Quimby: Bordély boogie, péntekre egy sámánikus Korai, szombatra egy pattogós Parov Stelar s ma vasárnap: Bauhaus: Bela Lugosi's Dead.

Koszosnak koszos. Sok az elmbeteg. Biciklivel nem lehet közlekedni. Kocsival sem. Tömegközlekedés is igénytelen szar. Sok a hajléktalan, "Ne haragudjon meg fiatalember, csak azt szeretném...". Csak a belváros szép. Polgármester. Feltúrt utak. Rekord idő alatt elkészülő négyes metró.
Persze, ez mind igaz.

De, ha az ember megnéz egy francia holland meccset s utána azt gondolja, hogy csak el kéne menni valahova egy kicsit lötyögni, akkor rákattint az est.hu-ra, megnézi, hogy hol van ingyenes koncert, mert az, főleg nyáron, mindig van valahol. Felül a nappali vagy az akkor induló éjszakai járatokra, s egy kis idő után egy olyan colorstar koncerten találja magát, hogy azt érzi leszakad a feje. Ma ugyanott, tehát a Gödörben ingyenes Zuboly, Óperentziás, Korai Öröm lesz. Aztán meg végig lehet sétálni a Király utcán, vagy az Andrássyn, vagy kifeküdni az Erzsébet térre, ha nem fúj a szél.
Esetleg továbbállni a Római partra és hallgatni egy kis reggeat.

Jó napot! 10 deka baromfi párizsit kérnék. Kinek lesz? Cicának, kutyának? - kérdezte az eladó. Nem vettem. Gyulai májas, retek, zsömle volt az aznapi reggelim. A másnapi is hasonló  volt s az azt követő is, gondolom, mivel a reggelit, mint az ebédet meg a vacsorát pénzem miatt nem szoktam túlbonylítani. Szárnyakkal a hátamon várom a hétvégéket, amikor mamám vagy anyukám azt mondja: jaj, csak egy kis leves van a hűtőben meg maradt még rakott krumpli vagy pörkölt vagy tészta szósszal vagy akármi. Ma nem tudtam főzni, dolgoztam, holnapra mi legyen az ebéd? Csak egy kis leves??? Csak egy kis második??? Ha meleg, mindegy, hogy mi, akkor jöjjön! (Ezt nem ér az előző bejegyzéssel összekapcsolni, hehe). Csak zsömlefelvágottmájasretek ne, kérem...
A szegény egyetemista ilyen gondjaira ad lehetséges megoldásokat a harakirinindzsa által indított új blog. Olvassák, olvassák!
Havonta, kéthavonta viszont szoktam kapni otthonról ételutalványt. Na akkor...., a Római Birodalom végnapjai, őszbaracklé csorog ajkaimról, miközben egy lepelben, oldalfekvésben, megszelidített oroszlánom sörényét cirógatom. Ilyenkor próbálom meg újra és újra a mcdonaldsot, ami mindig ugyaolyan reakciót vált ki belőlem: szar, megyek  kínaikba, egyéb gyorskajázdákba. Germániában egyszer már próbáltam a subwayt is (meg talán egyszer itthon valami buli után, oktogonos éjjelnappalis, de ezeket az emlékeket még nem foltoztam össze), annyira nem volt drága (az ottani árakhoz képest), meg ehető is, asszem. Gondoltam így tegnap előtt, hogy meg kéne próbálni még egyszer, jó drága, drága (az itteni árakhoz képest), de ételutalvány azannyimint carpe diem. Bementem. Először is minden egyes gyorsétteremben az a bajom, hogy nem tudok választani.
A falra ki van rakva vagy ötezer menü, hülyébbnél hülyébb kommersz nevekkel, aztán melléjük ki van írva egy több ismeretlenes egyenlettel, hogy "Szendvics + kiskrumli, kóla és chips vagy fagyi 1200 forint + 100 minden nagyobb" Én ott állok a sorban, mit kérsz? ÖÖÖÖÖÖ...hát öööööö, hátam mögött nagy sóhajtás: megint várni kell. Itt is hasonlóan történt a dolog azt leszámítva, hogy rajtam kívül a kajázdában voltak vagy hatan, négy eladó és két vendég evett csöndesen a sarokban. Nem tört még be ide a szábvéj, volt időm, választottam: "bbq szendvics 15 cm, hot!!!!, közepes kóla és chips vagy süti" 1200 forint. Nagy szendvicset vártam, finomat és pringles chipset, mivel az volt a képen. Nem emlékeztem germániából, hogy ott is nekem kellett összeraknom a szendvicsemet, így meglepett. Milyen legyen a kenyér? ÖÖÖÖ....négyféle kenyér, na baszki, oregánós, mit kérsz bele? Kint paradicsom, paprika, hagyma, olivabogyó, saláta, meg végig se néztem,  hát ezt meg azt- mondtam, rakott bele. Belegondoltam, hogy az a subway a kenderszívók rémországa. Aztán öntet, azt is végigzongoráztuk, előállt a szendvicsem, előállt a pici szendvicsem. Chips vagy süti? Chips! S elémbaszott egy sajos cheetost. Ezerkettő. Azigen. Ötperc alatt megettem és ott se voltam. A cheetos persze jól jött a cseh-portugál alatt. De soha többet subway...
Akkor inkább ötszázas kajautalvány beváltása egy matchban és hazaérkezve fellapozom a gasztrognóm blogot...vagy ötezres kajautalvány és Bűvös Szakács.

Nem az a baj, hogy melegek, hanem, hogy hülyék.  Ha van egy dolog, amit a többség nem  fogad el (most hagyjuk azt, hogy a többség e a buta vagy sem), s csinálnak egy fesztivált, egy felvonulást azzal céllal, hogy valamilyen szinten ezt közelebb hozza a tásadalomhoz, jelen esetben megmutatva, hogy a melegek nem esznek gyerekeket, nem mindegyik drogozik, nem buták, ugyanolyan emberek ők, mint bárki más, akkor érthetetlen, hogy miért olyan plakáttal reklámozzák magukat, ami nem buta és buta ember által is ugyanúgy támadható. Nem értem én komolyan, tényleg ennyire sötétek ezek a felvonulgató buzik meg leszbik? Egyrészt miért kell  gyerekeket felhasználni ahhoz, hogy valakit befolyásoljunk? A kiskölkök valószínűleg nem tudtak róla miről is szól az egész, lehet anyuka apuka tessék gyerekem menjél, de ez akkor is átbaszás. Másrészt nem hiszem, hogy a kommunikációs szakik nem sejtették, hogy egy ilyen társadalomban mekkora provokációnak fog számítani ez a plakát, ha valamit meg el akarnak fogadtatni nem a legjobb megoldás az emberek agyát már a fesztivál előtt felbaszni. Jaja, felvonulás már más tészta. Tavaly ki akartam menni, gondolom szerzek egy társat magam mellé, de csak fiú cimborákat tudtam elérni aznap, "Szia XY, nem akarsz kijönni velem a melegfelvonulásra?" Nem értem miért, de nem jöttek, otthon maradtam. Az összefoglalókban viszont megnéztem. Már akkor is meggyőződtem róla, hogy nem baj az, hogy ők a "más" kategóriába tartoznak, hanem, hogy sötétek, mint a nagy magyar éj. Miért kell rózsaszín tapadós ruhában vonaglani egy hupikék kamion tetején prémes Bibliát nyalogatva? Ez lenne ez első lépés a tolerancia felé? Én úgy érzem, hogy elfogadó vagyok, nem érdekel, hogy ki fekete, ki fehér, ki cigány, ki kínai, ki olasz, ki német, ki meleg és ki szereti a túrós sütit sósan, kaporral a tetején, sőt, vonz, ha valaki más, ha valaki eltér a normáltól, de ez a rózsaszín tangás hülyegyerek nálam is kiverte (hehe, jöhetne most egy szóvicc) a biztosítékot. Ha már felvonulás, akkor csöndesen, zene nélkül megmutatva, hogy hahó nekünk sincs két fejünk, hahó lehet én tanítom a gyerekedet irodalomra, hahó lehet én vizsgáltalak meg a múltkor, amikor fájt a torkod, hahó, én javítottam meg a csapodat, amikor elromlott. Meleg vagyok, és? Biztos lenne egykét hülyegyerek, aki azt hiszi, hogy a turul hozta ide a szírius bolygóról és márpedig ide nem jön be a nyugat szennye, hisz a szittya vér kilöki azt, egykét tojás meg itthon vagyunk, húzzatok innen hülyezsidók repülne a légtérben, de megunnák és hazamennének.
Ajánlott olvasmány: Graham Chapman: Egy hazug ember önéletrajza VI. kötet

Más: Jön a Colplay Bpre szeptemberben. Jó tudni, de biztos kurva drága lesz és biztos, hogy nem fogok menni.

Ma kezdődik.

Mindenki tippelget, hogy ez meg az lesz a nyerő, ezek meg azok fognak kiesni, így én is, mint autonóm egyéniség beállok e sorba.

1.Remélem a spanyolok nyernek, mivel nyaramat Malaga és környékén fogom tölteni s éppen a döntő előtt indulunk a kis csoportommal (szigorú munka lesz egyébként, képárulás sátras cigányélettel összekapcsolva), nem lenne rossz belefutni a beachen eszüket vesztett félmeztelen spanyol lányok hadába, viváznék meg holáznék, mint a hülyegyerekek.

2.De nem ez lesz, az oroszok nyernek majd mindenkit meglepve. Megérdemlik már csak Dosztojevszkij, Viszockij meg a vodkájuk miatt is. Jajuteszembehoppáhoppá: Leningrad együttes. Sokat adtak ők a világnak, na. Sztálint és többieket most elfelejtjük.

3.Amúgy meg hajrá Koller.

Böff.
Amikor az ember felkel enyhén másnaposan, nem is ott aludt el, ahol fel kéne kelnie, a lábait és a bal kezét megtálja az ágy alatt, szemgolyói, mint két üveggyöngy szétgurulva hevernek íróasztalon, jut eszébe odarakta, tudta, hogy milyen lesz az ébredés s, hogy nem lesz majd ereje megkeresnie őket, tudta, hogy majd csak legyint, sóhajt, s azt gondolja magában, hogy megint egy nap szemgolyók nélkül, fejlődik- érzi, hogy kinőtt egy koszakból: berakja a szemgolyóit, jó regget világ!, másfél liter víz, egy kávé, egy cigi, események végigpörgetése, srác a buddhista főiskoláról, egy lány, aki sokat beszél és szőke, de pozitív csalódás, margit, erzsébet, gödör, srácok felállás:záróra, jaj te ki vagy, régen láttalak, de akkor mindig és mindenhol, te itt, én itt képzeletbeli beszélgetés, hová mész, a parkba, veled tartanék, ha tudnám, hogy ki vagy, veled tartanék, ha tudnád, hogy ki vagyok, de mennyire kivagyok, ülvemarad inkább csöndben, majd hazaindul és ébren álmodik.
Böff.
Esik, nem, inkább csak csepereg, eszébe jut, hogy ez az idő a legideálisabb a másnaposságra, kávé-cigi, magához tér és már szereti Budapestet, elindul, villamos, android lányok nevetnek halkan, jelez, leszáll. Betér, reggeli. Gondolkozik, hogy mit tudna ma csinálni, tanulás? nem, túl friss ez a nap ahhoz, ki, el, aus, weg, kötőszavakba gabalyodik, nem is kötőszavak ezek, pókháló s benne legyek, áldozat nem leszek s bebázódni sem semmiképp, hisz oly rövid az élet, ki, el, aus, weg, telefonon hívják, így kicsit visszatér, pékáruk előtt áll, jó majd megnézem az etnen - válaszolja, tűzoltó sem katona, luddita lesz majd, gépromboló - gondolja és elsőként az etn rendszert...
Böff.
Hazaér. Szoba nem változott, egy láb, ha jól látja éppen a jobb és egy fülcimpa a szobaközepén, ki járt itt, nincs kitől megkérdezni, magával meg már un beszélgetni, ráhajt inkább az információs sztrádára, etn, megnézi, nem sikerült, egyes, hehe, gondolja, legalább megtanulom, ez úgy is fontos, alsó- és felsővégtag, király, ász, anatómia, orthopedia, milyen jó lesz majd, ha tudni fogom, hogy melyik izület hol, merre és mennyit forog, patella, calcaneus, diszfunkció no meg a kontraktúra, ő nem akar beszűkülni, éhes, enni akar: latin szavakat.

Always look on the bright side of life - végül is csak ez a lényeg.
Böff.

Gyermekkoromnak három nagy filmje volt. Az első címére már nem emlékszem, de valami olyasmiről szólt, hogy van egy kisfiú, talál egy motort, az nem működik meg koszos is, a kissrác megjavítja, kicsit kipofozza, a végén meg természetesen megnyer egy versenyt. A motor egyébként tud repülni is, meg kommunikálni a lámpájával: ha szomorú lehajtja azokat, ha vidám akkor kacsintgat. Néha berreg is. Ezt a kis sztorit annyiszor megnéztem, hogy a kazetta mára már használhatatlanná vált. Életem célja volt egy motor, amivel persze lehet repülni is, meg beszélgetni, vágytam rá, hogy elhagyhassam képzeletbeli barátaimat, akik már akkor kiközösítettek, vágytam, hogy valami megfoghatóval társalogjak. Nem panaszkodom: kaptam egy postásbiciklit, ami mondjuk nem volt túl kommunikatív, de ahogy felcseperedtem megértettem, hogy ő egy igazi társ, aki nem akart sohasem ellentmondani. Repülni azt nem tudott, de suhant, mint a szélvész.
A második egy Stephen King adaptáció volt: Stand by me, Állj ki mellettem. Egy fiatalokból álló kiscsoport elmegy megkeresni egy, a  városkájukból eltűnt srácot. Megtalálják, de holtan, úgy emlékszem elütötte a vonat. Nem lehet mondani, hogy ez valami kis vidám gyerekfilm, de nagyon jó a hangulata, meg a zenék, meg a dialógusok...
A harmadik: Vissza a jövőbe triológia. Tökéletes, egységes, zárt egész, mint egy gömb. Komolyan megőrültem és megőrülök érte. A hétvégén valamelyik adón most nyomatták az első részét,(mint minden évben),természetesen megnéztem. Marty, Dr. Brown, Lorraine, Biff...gyermekkorom szerves részei. Így döbbenten hallottam a hírt:leégett a hollywoodi studiók nagyrésze, s bennük volt a Vissza a jövőbe díszlete is. Nyugodjatok békében De Lorean DMC-12, sportalmanach, pizzahidratáló, gördeszkák, a nagy mütyü, amivel a doki a harmadik részben a vadnyugat közepén jégkockát tudott előállítani, nyudogj békében toronyóra, Biff botja, Marty sapkája és "tengerész" felsője, önszárító ruhák, makettek, amelyeket a Doki csinált Marty visszajuttatásra s amelyek "bocsáss meg, nem méretarányosak"!

Más: Hajas László olyan, mint Monica a Jóbarátokból.

Megint más: Gonda László egyszer már próbálta az lsd-t.

Ez meg már megint más: Fokozott razziákat tartanak a Moszkva téren két hónapig a rendőrök, mert az tele van hajléktalanokkal, zugárusokkal, "emberkereskedőkkel", indul a szezon is mit szólnának ehhez a turisták.
Moszkva egyszerűen kultusz hely. Csomópont minden tekintetben. Itt találkoznak a budai elitfiatalok, a lecsúszott réteg, a hajléktalanok, minden pénzüket elbaszó drogosok és ragasztósok, a Krisztus követők, amíg volt a Lipót innen lehetett indulni, s valószínűleg most, hogy bezárt, néha-néha egy-egy lakó még meglátogatja e teret, egyéb szektások is vannak persze meg egyszerű  egyetemisták és a dógozó nép s olykor a TÁP színház is befut a képbe egy performance erejéig. Plusz, hogy a szezon kezdődik ugye ide jönnek le a Budai várban elfogyasztott ötezres gulasch után is a turisták. Nem mondom, hogy mindezt így kell hagyni, mert tényleg baszott idegesítő, amikor áll az ember öt percig és négyen jönnek oda hozzá, hogy valamivel letarhálják, de nem lehet letagadni, hogy Budapest, Magyarország apró mása ez a kulttér, szerethető és gyűlölhető, de a magyar valósághoz inkább ez áll közelebb, mint a fashion street. Barátnőm külföldi, itt dolgozott három hónapig a Budai várban egy információs kioszkban, egy német nő kérte, hogy ajánljon neki valamit, ami tényleg budapesti, nem kell látványos, nem kell, hgy turisztika legyen, valami, ami bemutatja az itteni valóságot. Moszkváplácc - kapta meg a választ.

Érdekes. Ritkán szoktam tévét nézni. Mondjuk a koliban amugy sem volt tv-nk de nem is nagyon hiányzott. Most hogy itthon vok éjjel-nappal tudnék zombulni a képernyő előtt de valahogy nem vonz. Nincs benne semmi értelmes és sokszor még az időt is sajnálom rászánni, inkább csinálok vmi mást, hasznosabbat.

AHogy ma bejöttem a kertből ( házimunka kint, kertészkedés stb. ) leültem kajálni és betespedtem szülők mellé a tv elé. Éppen a Hal a tortán ment amiben a sztárok és médiaemberek és  ki-tudja-mik egymáshoz mennnek vacsorázni. Az öt emberke:
Michelle WIld Vad Katalin néven  Czifra "Szilikon" Noémi, aki állítólag a mellére hízot 5 kilót, Valamilyen műsorvezető Gergő, Ernyei Béla, Bódi Margó (Bódi Guszti felesége).

Ma este Bódi Gusztiéknál Tipikus óriás ház és tipikusan magyar vendéglátás. Gulyásleves, Marhapörkölt, Sültestál, és ha jól emlékszem Eprespite. Hozzá pedig szigorúan Bódi Guszti bora. Persze Hogy nem maradt el az éneklés (egy Máté Péter nóta személyében). A desszert előtt a kocsifelhajtón rögtönzött buli támadt, ahol cigánytáncosok ropták. A vacsora lezárásaként pedig, nem tudom hogy illett az oda, szambatáncosok tekergették a fejüket, csípőjüket, lábukat. De nem is az a lényeg hogy milyen volt a körítés. Számomra az okozott kellemes meglepetést (de egyben egy kicsit le is döbbentett) hogy az a család, pontosabban a háziasszony egy tipikus magyar vacsorával fogadta a vendégeit.
Kezdve azzal hogy piával az ajtóban fogadták a vendéget, egyszerű de ízletes volt az étel és azonkívül semmi cicoma.

Furcsa kettősség jellemezett engem ezalatt a rövid műsoridő alatt. Mi baj van velünk? Verjük magunkat nagy magyarságunkat és Árpád-sávos zászlóinkat lobogtatva hogy i magyarok vagyunk de a médiában olyan emberek vannak (és nem csak ott) akik
még egy egyszerű, normális magyar kajával sem tudja megvendégelni a másikat. Utáljuk a cigányokat akik lassan elveszik tőlünk az országot, és pont egy cigány család csinál a vendégeinek egy "magyar lakomát" amiknek a recepjét még a dédszülőktől örökölte. Pont ők azok (ezek szerint) akik még valamennyire viszik tovább a hagyományokat.

Mielőtt valaki lándzsába húzna hogy kiállok a cigányok mellett és nem is vagyok magyar érzelmű, én azt is tudom hogy sok olyan ember van aki legalább egy finom autentikus magyar ételt képes elkészíteni, a cigányok nagyon kis része olyan pl mint Bódiék
hogy normálisak, nem veti fel őket annyira a pénz (nem úgy mint az a gyökeret, győzikét), és utálom azt a fajtát aki munka helyett lop, csal és csak egy gyengébb emberre vár hogy a kocsmából kijövet balhézzon és csak szórakozásból megverjen egy idegent vagy
részeget. Nem azt mondom hogy mi nem visszük tovább a hagyományokat, de mikor azt hallom és látom hogy a szállodában ahol az étteremben dolgoztam húsvétkor szarásig van, azaz olyankor mindenki menekül a hagyományunk elől, mert sok a részeg, a
nem-szeretem-ismerős-rokon, várni a vendéget, főzni, itatni, büdös vagyok, sokba kerül és még annak a kölyöknek is kell pénzt adni mert elvárja! Vagy azt látni hogy hívnak vendéget és mindenféle különböző színü és nevü étellel kínálja a enni szándékozók hadát, akkor fogom igazán a fejem hogy mi lesz ebből.

A mai világban, legalábbis nálunk a falusiakat  lenézik a városlakók. Pedig pontosan ők azok akikben még élnek a "régi-idők-dolgai". Ott még tisztelik és engedik folytatni ezeket ahogy a városokban már nem nagyon van rá idő. Igény lenne, de...

Egyszer oda fogunk jutni, hogy ha tudni szeretnénk valamit a saját népünk kultúrájáról akkor majd elmegyünk egy Aquincum-ba, amit, mint az állatkertet, körülvesznek ráccsal, nehogy megszökjenek a ritkaságok és ott majd idegenvezető tolmácsolja az eseményeket. A látogatókra felfigyelve kijönnek házaikból az "őslakók" és kiváncsiskodva nézelődnek hogy vajon kik lehetnek, de örömmel tapasztalják hogy fajtájuk és nemzetségbeliek az uj arcok. Ezen felbuzdulva próbálnak váltani egy pár szót de a látogatók nem értik az    őslakókat. Azok csak próbálkoznak, de amazok még mindig nem értik. Mutogatnak, de ők csak a vállukat húzogatják. A látogatók a "zaklatás" miatt gőgősen továbbálnak, holott ők jöttek ide, fizettek ezért, semmilyen felelősséggel nem tartoznak az itt lakók iránt.
Az őslakók pedig csodálkozva figyelik a távolodó csoportot. A történtekkel semmit sem tudnak kezdeni, csak szomorúan egymásra néznek és bemennek a konyhába hogy elkészítsék az ebédet.

Ez egy dolgozat, melyet fejlődés- és neveléslélektanra kell beadni.  Film-, könyv-, vagy bármilyen meghatározó élmény leírása. Nem tudom, hogy miért is kell ilyennel tölteni az időt, de később biztos majd meglátom jótékony hatását.
Bohumil Hrabal: Túlságosan zajos magány. Mindenkinek ajánlom e könyvet.

Sok meghatározó könyv volt az életemben. Első, hetedikes koromban olvastam, Anthony Burgesstől az Egy tenyér, ha csattan volt. Előtte nem szerettem olvasni, egy nyarat végigsírtam, mert az Egri csillagokból kötelezően kellett teljesíteni naponta öt oldalt.. Borzalmas volt. Burgess viszont számomra is meglepő módon , lenyűgözött. Tudtam, hogy az író egy bácsi (akinél mellesleg agydaganatot diagnosztizáltak e könyv megírása előtt, azt mondták, hogy körülbelül egy éve van hátra, ebben az évben még megírt még néhány alapművet, a halál mégsem jött el, majd csak olyan harminc év múlva) akiről s akinek a szemszögéből szól pedig nő. Milyen ügyes ez a bácsi, gondoltam, hogy bele tud látni a hölgyek fejébe, s képes megszólalni a legnőiesebb nő nyelvén. Ezután „kaptam rá” az olvasásra. Az ajtómnál kopogtatott Hajnóczy Péter, Kurt Vonnegut, Peter Marshall. Beengedtem őket, mindnek volt valami kedves szava hozzám. Eleinte csak beszélgettünk, később, amikor már nagyobbacska lettem s apukám megengedte: ittunk is valamit. Hajnóczyval például csak rövidet. A legutolsó vendég, aki azóta állandóan költözik velem s elkísér bárhová, ha megyek, Bohumil Hrabal. Hrabal stílusa, történetei, kerek-egész, öt perces mondatai megszédítettek. Ha rossz kedvem volt, esetleg fájt valamin gyógyszer helyett csak beleolvastam bármelyik könyvébe s jobban lettem, rájöttem, hogy bármi is történjék, az embernek, ha süt a nap, nem szabad az utca árnyékos oldalán sétálnia, s hogy inkább legyen kedvesebb a különös, mint a tiszteletreméltó. Első könyve, mellyel megtalált, a Túlságosan zajos magány volt. Egy kisregény. Egy nagyobb novella. Főszereplője Hanta, egy zúzdában dolgozik, ahová a kommunista rezsim hordja a tiltott szekcióba tartozó, illetve feleslegesnek ítélt könyveket, Hanta pedig, mint egy kancsó, egyre jobban telve lesz ismeretekkel, gondolatokkal, tudással, mivel ő, ezeket az írásokat mielőtt bezúzná, elolvassa, majd a papírbála középébe egy könyvet rak, a legszebb oldalnál kinyitva s végül a bálákat feldíszíti különböző festményekkel, így válnak halálraítélt könyvek elmúlásukban is újra csodálatos művészeti alkotássokká. Az utolsó bálába, elkeseredésében, mivel látja, hogy a technika fejlődésével elhalnak az érzelmek, megnyílnak új, nagyobb ipari zúzdák, ahol az emberek nem foglalkoznak azzal, hogy mi is kerül a bálába, nem foglalkoznak azzal, hogy milyen művészeti értékeket pusztítanak el, tehát az utolsó bálába saját magát zúzza bele. Vagy mégsem? Igazából nem lehet tudni, hogy amikor felébred, akkor már a mennyországban van, vagy csak egy parkban ébred másnaposan. Hrabal bravúrosan hagyja nyitva a véget, hogy a befogadó személyiségétől függően döntse el mi lett a sorsa Hantának. Szerintem ő is, mint annyira szeretett könyvei, ő is igazi, értékes művé vált halálával.

Miért is volt ez a könyv rám oly nagy hatással?

Mert kelet-európai, mert Kelet-Európa süt ki minden egyes szavából, minden egyes mondatából. Szeretem Marquezt is, azonban Marquez déli, piroslámpás világa távol áll tőlem, érzem, hogy én nem ebből a közegből vétettem. Szeretem Hunter S. Thompsont is, azonban sosem jártam Amerika hatalmas országútjain, semmi közöm sincs a hamburgervilághoz. Hrabal viszont cseh. A kocsmakultúra, a kocsmaközeg, melyben történetei születtek, a disznótorok világa, a reggeli hagymásvérrel, hurkával és kolbásszal, kancsóval felszolgált sörrel, a kommunista diktatúra jelenléte, tűrve, tiltva és támogatva, mind, mind olyan dolgok, melyekről egyrészt családomtól hallottam, másrészt e kevés huszonegy évemmel megéltem. Ismerem, s érzem a hrabali világot.

Mert az optimizmus lengi át. Diktatúra, az emberek egyre érzéketlenebbé válnak, azonban egy kisember, a koszos kis szobájában harcot indít a világ ellen, hiába van ő csak egyedül, megpróbál a maga módján értéket teremteni a pusztulásban. S amikor már látja, hogy nem lehet mit tenni, hiszen az élet minden területére beszökik az ipar, hogy nem a minőség számít csak a teljesítmény mennyisége, a lehető legjobb megoldást választja: példát statuálva önmagát zúzza be. Ebben a halálban nem érzek lemondást, nem érzem azt, hogy ez egy szomorú vég lenne, groteszk befejezés, tökéletes válasz egy abszurd világnak.

Mert humoros. Olyan, mint egy nyaklánc, melyre rengeteg gyöngy van felfűzve. Itt, történetek sokasága, egyik a másik után, fel sem fogtuk még, hogy mit is mesélt, már jön a következő. Nevetünk, folyamatosan nevetünk, de eszünkbe jut, hogy mindezeken sírhatnánk is.    

Mert ez mű káosz. Szófolyam, mely első pillantásra rendezetlennek tűnik, történetek sokasága, mondatok hömpölyögnek vég nélkül, az olvasó pedig utazik, olyasfajta tájon, melyet Fellini filmjeiben is megtapasztalhatunk, például Ginger és Fredben, amikor a két idős táncos utazik a tévéstúdióba, hogy még egyszer együtt legyenek a parketten, azonban az odavezető út tele van szeméttel, kidobált kacatokkal s oly irreálisnak tűnik, hogy az egész ennél már nem is lehetne valóságszerűbb. Hanta világa is ilyen: rendezetlen, irreális és hihetetlen, de csak ezért s ezáltal tudja megmutatni az író a dolgok lényegét s azt, hogy mindennek, minden papírdarabnak és morzsát leső patkánynak szerepe van műben és jobban megnézve az egész textúráját e káosz ennél már nem is lehetne szervezettebb.

Mert én is olyan akarok lenni, mint Hanta, s úgy akarom szemlélni a világot, mint Hrabal, aki nyolcvanhárom éves korában egy prágai kórház ötödik emeleti ablakból zuhant ki galambetetés közben, ez azonban nem volt más, mint hrabali, megkomponált, szatirikus öngyilkosság. Esetleg nem tudta elérni a galambokat s meghalt miattuk? Kurt Vonnegut Isten áldja, doktor Kevorkian! című könyvében a szerző, már elhunyt emberekkel készít interjúkat a halál kapujában. Többek között egy Vietnamot is megjárt századossal, akit időskorában kutyasétáltatás közben ért a halál. Kutyáját megtámadta egy másik, ő pedig, hogy megvédje ebét, elé állt s a kis tacskó helyett az idős századost tépte szét a dühös állat. Vonnegut feltette neki a kérdést, hogy milyen érzés egy kutya miatt meghalni? A százados azt mondta, hogy sokkal felemelőbb, mint amikor az ember egy háborúban a semmiért hal meg.

E könyv nagymértékben befolyásolta az életemet. Mondhatni szépen lassan átalakította világról alkotott képemet s mindig, ha újraolvasom melegség önt el, mint egy kupica likőr után. Lehet, hogy most megiszom egy sört, Hraballal.

Ma van matekból az érettségi. Középszintén 83 ezer, emelt szinten háromezer vizsgázó. Tegnap magyarból nyomatták, ha jól tudom. Biztos, hogy valami hasonló arányban. Azért említettem épp ma a matekot, mert ez egy picit nehezebb gondolom, mint arról érvelni arról, hogy miben változtatta a meg a könyvnyomtatás az emberek életét, vagy...tegnap mi volt? A technika fejlődése és a tudomány? A technika fejlődése vagy az irodalom? Mindegy is, bármi, a mateknál biztos egyszerűbb, habár, ha jól emlékszem nekem négyes lett, jah, sőt, felső tagozatban még matekversenyre is küldtek. A feladatokat persze nem értettem, másfél óráig szúrkáltam a radíromat a rotlingommal, aztán beleraktam a rotling beleket a lyukakba és elneveztem süninek. Az egész matekversenyen nem volt senkinem sem olyan szép sünije, mint nekem.
Más: Matthaus a Eurosport kommentátora lesz.
Megint más: Gy. F. reálbér-növekedést, fogyasztásnövekedést és nyugdíjnövekedést ígér a következő két évre. Amit mond, annak általában mindig az ellenkezője történik, lehet, hogy mégis maradni kellett volna a megszorításoknál. Apropó, őt meg megtámadták ugye játékpisztollyal. Faszi a tömegből, fekete fegyvernek látszó tárgy kivillan,de Gy.F.rezzenéstelen arccal és szavakkal folytatja tovább. Braveheart. Őt nem mentik, ahogy általában szokás a célszemélyket bármiféle és fajta merényleteknél, még akkor is, ha nem tudják, hogy mi is van a merénylő kezében. Nem, biztos nem megjátszott volt ez az egész. Az emberke részeg volt, tréfálkozni akart. Aham. Azt nem értem, ha már tréfa, miért nem igazi, mondjuk GyFre céloz egy guminővel vagy stop táblával. Bimmbimmbimm, szólt volna a guminő.

Ebben a posztban  egy cikket szeretnék figyelmébe ajánlani mindenkinek, nemcsak azért, mert személyes kötődésem van hozzá, hanem, mert MO, sajnos, fényévekre van a toleranciától (legyen az bármilyen embertársunk iránti), s a fogyatékkal élő populáció szinte teljesen ismeretlen a többségi társadalom számára (aprópó ki emlékszik arra, amikor, ha jól emlékszem Debrecenben tiltakoztak valamely utca lakói, hogy ott már pedig semmiféle intézetet nem nyitnak értelmi fogyatékosok számára, mert még véletlenül kisétálnak ezek az emberek vagy mik az utcára? szintén megtörtént egy óvodában s számomra ez döbbenet volt, amikor hallottam: azt mondták a gyerekek szülei, amikor egy értelmi fogyatékos kisfiút akartak beíratni a csoportba, hogy ők onnan kiveszik porontyaikat, ha ez megtörténik, ajaj, Isten ments, hogy integráció vagy valami ilyesmi elkezdődjön...)
A központi idegrendszer sérülése miatt mozgássérült gyermekekkel, felnőtekkel és öregekkel foglalkozó Pető Intézet sincs a topon ismertség szempontjából. Ha az ember azt mondja valakinek, hogy konduktor, akkor ácsra, számítástechnikai gurura, vagy valamilyen vízzel foglalkozó szakemberre asszociál.
Most index, főoldal. Szerkesztőknek piros pont.
Wii és a konduktív pedagógia.