Csendélet. Laptop mellett pohár, benne víz. Félig üres, félig teli? Na vajon melyik, egyszerű, s a válasz megunhatatlan: nézőpont kérdése, mint minden ami ebben a tavasszal, nyárral meg ősszel tarkított, meg nem álló világban van: érzések, képek, eszmék, szavak, mondatok – Janus arcú mind, cérnaszálak színes gombolyagban, na persze tények vannak, de azok valahol mélyen elbújnak a szövet alatt, keresni őket felesleges. Szeretném hinni, hogy félig teli, azonban vannak napok, melyekben képtelen vagyok. Két lépés előre: fal, két lépés hátra: fal, felfal e légüres mikrokozmosz, holott látom, hogy nincs ott semmi, én vagyok a beton, én vagyok a tégla, magamat zárom körbe, magamat zárom e kórba és vágyakozok persze, hogy ne én legyek a rab, és natürlich, hogy egyben ne én legyek a rabtartó, mert ha kettő között választani kell, akkor inkább ez első, na de a másik (s főleg így egyben), ez már nehezebb falat. Egy mesebeli diktatúra, romantikus fekete-fehér jellemek, ahol tudni lehet, hogy van gonosz, van jó, a gonosz az csúnya és nagydarab, a jónak patyolat fehér ruhája az éjben csillog, szőke és gyönyörű, na de ez egy sosem volt és sosem lesz világ. Vannak azonban útjelzők, melyek azt mutatják, hogy bármi is történjék az a pohár félig teli, s ha jobban megnézed nemhogy félig, hanem telve van, egyrészt H2Oval, másrészt veled, aki szemléli, előrenyújtott ujjaddal felhúzod a vízszintet, mint egy Jedi lovag, mert nem a matéria uralja a valóságot, nem a test uralja a szellemet, hanem fordítva. Pokolbéli víg napjaim, igen, ez egy útjelző: megállj-t, forgalomkorlátozást, elkerülő utat jelezve, Faludy, mint Vergilius, az idegenvezető, megmutatja miként lehet embernek maradni az embertelenségben, hogyan lehet, még akkor is, ha forrong a század egyetemes emberi értékek mellett kiállni, mennyit ér ez a bizonyos nézőpont, mely megkönnyítő a kivágott fát, melyet éhezők cipelnek, mert az nem is egy átlagos fa, hanem Sztálin koporsója, a nézőpont, mely varázspálcaként teremti kihallgatások véres csendjébe a humort, amikor az ÁVH-s tiszt olyan dolgokat akar hallani, melyek nemhogy nem történtek meg, hanem nevetségesek is, így találkozott a vádlott egykét pohár nehéz cocacola után egy drugstoreban Poe-val és Whitmannel, s furdalták ki a burzsoá, elnyomó USA-ban, hogy megdöntik a fenséges kommunista rendet. Nem, nem a matéria uralja a valóságot és nem a test a szellemet, mert akkor nem lehetne túlélni a poklot csak verseket fabrikálva és memorizálva, nem helyettesíthetnék perzsa írók történetei a napi falat kenyeret és szalonnát. Faludy György élete és munkássága mutatja az utat, adja a nézőpontot. Holnap lenne 98 éves.
A pohár pedig nem félig üres, hanem már csordultig teli.
