Van ez a dolog, hogy rap meg, hogy hiphop. Bőgatyás hülyegyerekek nyomatják a sódert az utcáról, a drogokról na meg a kurvákról. Távolról, lejtőn lefelé hátszéllel úgy, hogy szembeszélben pisilek: dióhéjban csak ennyit. Ehhez jönnek még olyan fogalmak, hogy dj, mc, graffiti, freestyle, öltözködési kultúra. (Csak így zárójelben, hogy Dj Yodát, a Guru-Jazzmatazt, Roots Manuvát vagy a Jurassic5ot melegen ajánlom mindenkinek).
Sosem éreztem magaménak e műfaj felkapott magyar képviselőit. Rendben van, hogy 2pac vagy Notorius B.I.G. meg is élte azt, amit a szövegelt (s ők már messze voltak az undergroundtól), de nem hiszem, hogy mondjuk Dopemannek vagy Majka papának (hogy maradjuk csak a média által felkapott „hiphop sztároknál”)„joga” lenne ugyanezt tennie. Értelmetlennek és feleslegesnek tartom az ilyen rongyrázást, élvezni maximum az identitást kereső tizenévesek tudják, akik elhiszik, hogy Dopeman valódi gengszer, Majka papa pedig az ózdi vagy miskolci vagy faszomsetudja milyen hős. Mindkettőnek annyi köze van a megénekelt valóságukhoz, mint Lady Dömpernek a kuruc.info szerkesztőségéhez. Bár, ki tudja?
Itt van viszont a Ludditák s ez ő Tizenegyes albumuk, ami számomra nem azért lett a 2007-es év legjobb magyar lemeze, s nem azért hallgatom már egy hete meg-megállva nyikorgó kosárral ölemben, mert hiphop, hanem mert olyan témákat feszegetnek a csajok, melyeket nem a légből kaptak, s nem nyugati kollégáktól koppintottak. Atomjaira bontják a magyar, illetve budapesti valóságot, komoly dolgokról nyilatkoznak úgy, hogy mindannyian tudjuk: nem veszik magukat komolyan az MC tesók. Az út Fiáth családfától indul s többek között Budapest romkocsmáin, rasszizmuson, drogliberalizáción, XXI. századi bábeli zűrzavaron, Barcelona napsütötte utcáin, biciklis felvonuláson át érkezik meg a kapu elé, tizenegyes, gól. Rendes hiphop albumhoz méltóan itt is van fikázás, azonban ezek nem öncélúak, csak az kapja meg a magáét, aki meg is érdemli: a jugoszlávozó huligenszes köcsög, Császár Előd, Győzike( "Hiába ég a zsák mák a gázlángfőzőn,/ hőzöng a tévéből a Gáspár Győző,/ meg az őszödi szózat szól, mint a kacsa segge, pont/ jobb színész, mint a Jack Lemmon.."), általában a rasszisták, illetve antiszemiták ("Itt a kezem, this is no láb, nyelvemen a Tórát/ járja a disznótor át, ha nem kóser is, all right,/ mert örök ízre lel, aki disznótorost kóstol,/ mit nem adhat meg Izrael, megkapja Tótkomlóstól./ Gasztro-cionizmus: jellemzem a diaszpórát,/ úgy mérjük a bioritmust, mint hús-vér, zsidó villanyórák", illetve a 88.8 dal egésze). A szövegek mellett Weörös Sándor vagy rímhányó Romhányi művei Apollinaire szabad verseire emlékeztetnek.
Az albumnak két része van: Dead és Live. Dead zenei alapját DJ-k, a Live zenei alapját értelemszerűen egy egész együttes húzza. Dead mondjuk ötös, Live csillagos ötös.
A 2007-es legjobb magyar albumát mindenkinek ajánlom, aki ámulni, bámulni szeretne a magyar nyelv gyönyörűségén s azt hiszi, hogy a hiphop alfája Dopeman és Zoleeka. Ha már van a magyar nyelvnek múzeuma, legyen ez a magyar nyelv lemeze, hiszen „azért vagyunk a világon, hogy hoppon legyünk benne.”
ps: ha hiphop, ha magyar, akkor hallgassunk Akkezdet Phiait, NKS-t, Busa Pistát, Suhancost…
