mezesterdkalacs

Találkoztam Hailé Szelassziéval.
Először olaszhonban egy reggi bulin. Csöndben ücsörgött a sarokban és cigit tekert. Egyáltalán nem hasonlított hatvan évvel ezelőtti önmagára, hatalmas szakálla volt és seggig érő haja. Mindkettő raszta volt. Megkérdeztem tőle, hogy-hogy itt van, azt mondta, hogy amíg élt addig hülye volt, hogy nem használta ki a nagy rajongást, ami körülvette. Képzeld el baszki mennyi jó nő van, aki ezt a zenét hallgatja, ezt az életstílust követi, mondta, ha mindnek odasózok több nőm lesz, mint elvisnek és kaszanovának volt egész életében. Okultam Bobból, faszom, így aztán feltámadtam, és mint valami afromikulás, megpróbálok minden reggibulin ott lenni, s aki eléri magában a legmagasabb tudatállapotot, annak megjelenek. Lányoknál ez mellbőségtől függ, minél nagyobb, annál jobban manifesztálódom. Akkor, akkor..makogtam, elértem a legmagasabb tudatállapotot. Igen fiam, elérted, kérsz? Nyújtotta felém addigra már elkészült cigarettáját.
Azóta, most péntekig, nem voltam sem reggi, sem szká koncerten. Kíváncsi voltam nagyon, hogy elérem-e újból a legmagasabb tudatot, s ha igen, akkor érdeli-e az öreg Hailét e kis ország kis együttesei.
Az első zenekarról lecsúsztunk, a koncertelkésés tipikus esete volt, belépünk a terembe, halljuk még az utolsó akkordokat, az utolsó kiabálásokat, sziasztok,jó buli volt, találkozunk valahol,valamikor, remélem így lesz, és akkor már tudni is fogom, hogy kik vagytok.
Aztán jött a második, Csizmáskandúr, ami inkább volt már punk szaxofonnal, mint reggi vagy szká, a szövegvilág sem volt igazán az enyém, habár a 'három postás meg a lakatos'  címet s refrént fantasztikusnak találtam.
Aztán jött Paso..intróval, hegedűvel, fúvósokkal, kis magyar folkkal, irtójóhangzással és olykor oly fekete hanggal, hogy azon izgultam, az alattam lévő tócsa nem pisi-é, aztán nyugtatgattam magam, hogy csak sör, csak sör, s erre megint jött egy hegedű szólam az ugrabugrára késztető lüktetésekre, csak sör, csak sör, nyugi. Büszke voltam, na, hogy ilyenek vannak a mi kis országunkban, s nem az átlagos reggiésszká kliséket használják, hogy bábilón, meg bábilón, legalájzit, legalájz it, hanem valami olyat tesznek hozzá, ami a Kárpátokon túl biztos, hogy nincs. Szkattila lovasai a napsütötte Hortobágyról bevágtáztak in kápitolszitiofhángöri. A végén pedig ponyvaregény, odamasszírozza az arcbőrödet a koponyádra és már nem is igazán tudsz mozogni, oly fáradt vagy, de a bizonytalan eredetű tócsában még  van erőd azt kiabálni, hogy vissza, vissza!
Kész, vége...soundsystemre már túl fáradt voltam, ballagtam haza a kis társasággal s a lépcsőn felérve egy ismerős, torzomborz arc mosolygott rám, Hailé volt az...